Home

Védjegyet kapott a jó minőségű sertéshús

  • Nyomtatás

Az emblémával már a húsvéti bevásárlás alkalmával találkozhatnak a fogyasztók. A cél az, hogy kiszűrjék a feketevágókat és a kétes eredetű húskészítményeket.

A szakma szerint a kezdeményezés erősíteni fogja a fogyasztók bizalmát a magyar hústermékekben.

A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy bevezetésével is a sertésállomány és a sertéshús belföldi fogyasztásának növelését igyekszik támogatni a Vidékfejlesztési Minisztérium – jelentette be Feldman Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár írja az Inforádió.

“Amikor a kormány arról döntött, hogy egy külön sertésstratégiai programot kíván megvalósítani, akkor ennek nagyon fontos eleme volt, hogy olyan eredettanúsítási rendszert építsünk fel, ami a fogyasztóknak egyfajta garanciát jelent minőség, megbízhatóság, megkülönböztethetőség jegyében a minőségi sertéshúsok esetében” – közölte Feldman Zsolt.

“Ezért döntöttünk úgy, hogy ezzel a védjeggyel, tanúsítási rendszerrel részben itthon, részben a külpiacainkon is megkülönböztetjük ezt a hazai, jó minőségű sertéshúst” – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

“Arra számítunk, hogy a vállalkozások, legyenek azok termelők, feldolgozók vagy kiskereskedelmi vállalkozások, könnyebben, jobban és akár magasabb áron tudják értékesíteni a védjeggyel ellátott árukat, tehát egy stabilabb és kiszámíthatóbb piacot szeretnénk építeni a védjegy és azt használó vállalkozások mögé” – fogalmazott Feldman Zsolt.

Hozzátette: “ehhez marketingforrásokat rendelünk, hiszen azt tapasztaljuk, hogy a vásárlók itthon is egyre tudatosabbak, a külpiacokon pedig alapvető jelentősége van a nyomon követési, minőségtanúsítási rendszereknek.”

“A védjegy rendszere úgy épül fel, hogy a termelőtől egészen a kiskereskedelemig vagy az éttermekig szigorú feltételeknek kell megfelelni, amelyeket folyamatosan ellenőrzünk, ezért folyamatos biztonságot nyújt a védjegy a mögöttes tartalmak tekintetében” – mondta az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

“Azt tudjuk, hogy a magyar sertéshús, amelyet alapvetően gabonaalapú takarmányon hizlalt sertésből állítanak elő, minőségét tekintve sok vetélytársát megelőzi, egyszerűen jobb” – hangsúlyozta Feldman Zsolt. Hozzátette: “könnyebben használható a konyhában, magasabb a minősége.”

“Ezt, az antibiotikummentesen nevelt disznóból előállított húst kívánjuk megkülönböztetni a piacon” – emelte ki a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Mint mondta: “a tapasztalat az, hogy kereslet van a védjeggyel ellátott, ezért garantált minőségű termékek iránt, biztosak vagyunk benne, hogy akik csatlakoznak és használják ezt a védjegyet, piaci előnyhöz fognak jutni azokkal szemben, akik nem."

Az Inforádió adása meghallgatható itt.

Forrás és fotó: /Hamisítás Elleni Nemzeti Testület/