Home

Hamis szoftverek egy autószerelő műhelyben

Egy Győr-Moson-Sopron megyei autószerelő műhelyben több szabálytalanságot is feltártak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.                                                          

Az ellenőrök nem kaptak nyugtát a próbavásárlásról, továbbá szerzői jogok és iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt több eszközt lefoglaltak és feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál. Az okozott kár megközelíti a nyolcmillió forintot.

Az autószerelőnél először az adóellenőrök vettek igénybe diagnosztikai szolgáltatást, azonban nyugtát nem kaptak. Ezután a pénzügyőrök vizsgálták át a műhely irodáját, ahol két laptopot találtak, rajtuk különféle autódiagnosztikai szoftverekkel. A programok eredetéről a műhely tulajdonosa semmilyen igazolást, okmányt nem tudott bemutatni, és az eredeti telepítő lemez sem volt meg. Az irodában talált táskában volt még egy Mercedes gépkocsikhoz használható diagnosztikai eszköz és egy kábel szett.

Az ellenőrzésen részt vett a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakértője, és megállapította, hogy a szoftverekhez nincs a jogtulajdonosok által kiállított engedély, a diagnosztikai eszköz és a kábel szett pedig hamisítvány.

A szerzői jogok megsértésével 7 300 000, az iparjogvédelmi jogok megsértésével pedig mintegy 500 ezer forint kárt okoztak az elkövetők. A nyugtaadás elmulasztása miatt 250 ezer forint bírság kiszabása várható.

A pénzügyőrök az illegális szoftvereket tartalmazó két laptopot és a diagnosztikai eszközt a kábel szettel együtt lefoglalták, és szerzői jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Forrás: NAV