Híreink

„Feketéző” műhely

800 milliós fogás egy panelben

Újabb szervizek nagyító alatt

A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében

3/2023 Közgyűlés

Home

Az SZTNH óravázlatíró pályázatának nyertesei átvették díjaikat

December 17-én, az év végi ünnepek előtt néhány nappal vette át a tizenegy díjazott nyereményét “A dinamótól Harry Potterig” című szellemitulajdon-védelmi óravázlatíró pályázat díjátadóval egybekötött eredményhirdetésén.

December 17-én, az év végi ünnepek előtt néhány nappal vette át a tizenegy díjazott nyereményét “A dinamótól Harry Potterig” című szellemitulajdon-védelmi óravázlatíró pályázat díjátadóval egybekötött eredményhirdetésén.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kezdeményezésére meghirdetett óravázlatíró pályázatra több mint 73 pályamű érkezett a hathetes pályázati időszak alatt. Óravázlat-pályázatok érkeztek magyar nyelv és irodalom, dráma, informatika, ének-zene, környezetismeret, etika, fizika, kémia, történelem, idegen nyelvi és osztályfőnöki órákhoz.

Baho-Borzók Noémi, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) képzési tanácsadója a díjjal jutalmazott óravázlatokról elmondta, hogy azok – mind színvonalas munkák, ötletesek, alaposak, látványosak, jól kidolgozottak, segítségükkel egy pedagógus élvezetes órát képes felépíteni osztályának. Az óravázlatok kiválasztásakor szempont volt továbbá a szellemitulajdon-védelmi részek szakmailag megfelelő tartalma és az óra eredetisége, interaktivitása is. Figyelembe vettük azt is, hogy az alapfogalmakat alaposan és érthetően tisztázza a vázlat, és hogy a pedagógus az ismeretek átadásán túl a tudatosság növelésére, a szellemi tulajdon értékének felismerésére neveljen.

A pályázatok értékelését az SZTNH és a partnerszervezetek munkatársaiból álló bizottság közösen végezte, a különdíjak nyerteseit a felajánlók választották ki. A díjakat felajánló Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, ProArt Szövetség a Szerzői jogokért és Microsoft Magyarország mellett a pályázat létrejöttében további szakmai partnerek voltak még a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a MediaSmart Hungary Oktatási Közhasznú Nonprofit Kft. is.

Németh Gábor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Főosztályának igazgatója elmondta, hogy a pályázat célja, hogy a szeptembertől életbe lépett új kerettantervekben dedikáltan megjelenő legfontosabb szellemitulajdon-védelmi témák feldolgozására ösztönözze a közoktatásban dolgozó pedagógusokat. – Fontosnak tartjuk, hogy az új generációk már minél fiatalabb korban megismerkedjenek az szellemitulajdon-védelmének jelentőségével. A megfelelő tankönyvi tartalmak és a pedagógusok továbbképzése mellett, az olyan praktikus segédanyagok is nélkülözhetetlenek a sikeres ismeretátadásban, mint amilyenek a mostani pályázat keretében születtek, illetve kerülnek mindenki számára hozzáférhetővé.

Kiss János Tamás a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (NTK) vezérigazgatója az NTK különdíjainak átadásakor elmondta, hogy – a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó nem csupán elhivatott közvetítője a nemzeti kultúránknak, hanem egyik szószólója a szellemi tulajdon tiszteletének. Így nagy örömmel kapcsolódtunk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának kezdeményezéséhez, és boldogok vagyunk, hogy számtalan pedagógus kollégát szólított meg a pályázati felhívás. A benyújtott munkák megerősítik a hitünket: lenyűgöző kreativitással igyekeznek a tanáraink az ifjabb nemzedékek számára nemcsak az értékeket átadni, hanem a szellemi tulajdon tiszteletére nevelni. Ez túlmutat a puszta jogkövető magatartás fontosságán; ez a szellemi produktumok tekintélyének emelése.

Horváth Péter, a ProArt Szövetség a Szerzői jogokért igazgatója a ProArt különdíjának átadásakor kiemelte – legfontosabb feladatunk a szerzői jogi tudatosság fejlesztése, ennek leghatékonyabb módja szellemi tulajdonnal, szerzői joggal kapcsolatos alapinformációk átadása. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel közösen sikerült elérnünk, hogy ezek a tudásmorzsák megjelenjenek a tananyagokban, a tankönyvekben. Ez azonban még nem elég, ahhoz, hogy ezek az információk tudássá váljanak a tanároknak is megfelelő segítséget kell biztosítani. Ezért született ez a tanároknak szóló pályázat. A díjnyertes tanárok és óravázlataik segítségével országszerte más pedagógusok is hatékonyan tudják majd ezeket a fontos ismereteket átadni a diákoknak, akik maguk is alkotók, a jövő reménységei, akik maguk lesznek ezen javak fogyasztói is.

Vass Gábor, a Microsoft vállalati és partnerkapcsolati üzletágának igazgatója a Microsoft különdíjainak átadásakor elmondta –manapság, amikor tízből hat háztartásban már található számítógép, és ezek közül szinte mindegyik az internetre van kötve, különösen fontos, hogy védjük ezeket a rájuk leselkedő veszélyektől. Hazánkban a számítógépeken található programok közül tízből legalább négy kalózszoftver. A nem eredeti alkalmazások és eszközök biztonsági szempontból komoly veszélyeket rejtenek, károsak lehetnek adatainkra, munkafolyamatainkra. –Az Microsoft igazgatója kiemelte – a fiatalok a nem eredeti szoftverek leggyakoribb alkalmazói. A ma fiataljai a holnap vezetői lesznek, akik munkájuk során szinte biztosan számítógépekkel fognak dolgozni, a kalózszoftverek használatával pedig már komoly gazdasági károkat is okozhatnak óvatlanságukkal. A Microsoft ezért YouthSpark programján keresztül mindent megtesz annak érdekében, hogy a diákok jogtiszta, eredeti informatikai megoldásokat használhassanak.

A szellemi tulajdon-védelmi óravázlatíró pályázat díjazottai

SZTNH első helyezett

Soltész Tünde
(Bocskai István Gimnázium, Hajdúböszörmény)
osztályfőnöki óra/erkölcstan óra
téma: szerzői jog, plagizálás, a szellemi tulajdon tisztelete

SZTNH második helyezett

Tusorné Fekete Éva
(Weöres Sándor Általános Iskola, Gyömrő)
informatika
téma: etikus internet és szoftverhasználat, szerzői jogi alapismeretek

SZTNH harmadik helyezett

Vit Olivér
(Katona József Szakközépiskola, Budapest)
történelem
téma: ipartörténeti találmányok születése

SZTNH különdíj

Paizs Ottó
(SM Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ, Kaposvár)
fizika
téma: a transzformátor felépítése és működése, szabadalma

SZTNH különdíj

Filep Otília
(Mészáros Lőrincz Körzeti Általános Iskola, Megyaszó)
fizika
téma: a dinamó felfedezése, szabadalmak

SZTNH különdíj

Fodor Éva
(Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium, Orosháza)
magyar nyelv és irodalom
téma: idézés és forráshasználat

NTK különdíj

Veszelszkiné Huszárik Ildikó
(Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium)
magyar nyelv és irodalom
téma: idézés és forráshasználat

NTK különdíj

Sulai Erika
(Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest)
magyar nyelv és irodalom
téma: intertextualitás és plágium

NTK különdíj

Vizi Bernadett
(Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda)
magyar nyelv és irodalom
téma: idézés és forráshasználat

ProArt különdíj

Takácsné Kocsis Anikó
(Dancs Lajos Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Nagyecsed)
ének-zene
téma: szerzői jogi alapfogalmak a zenéhez kapcsolódóan

Microsoft különdíj

Margitai Istvánné
(Újfehértói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
informatika
téma: szoftver jogtisztaság, szerzői jog

Microsoft különdíj

Tusorné Fekete Éva 
(Weöres Sándor Általános Iskola, Gyömrő)
informatika
téma: etikus internet- és szoftverhasználat, szerzői jogi alapismeretek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A díjazottak listája letölthető itt: Díjazottak listája

A legérdekesebb óravázlatok a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület weboldalán elérhetőek lesznek. Példákkal, ötletekkel, jó gyakorlatokkal szolgálnak majd a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak, szemléltetve, hogyan érdemes szellemitulajdon-védelmi tartalmakat beépíteni a tanórák anyagaiba.

További részletek a pályázatról itt olvashatóak.

/Forrás: Hamisítás Elleni Nemzeti Testület/