Home

Az Autós szakma a hamisítás ellen

A Magyar Gépjármű Importőrök Egyesülete és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete a jövőbeni együttműködés jegyében az alábbi sajtónyilatkozatot jelentette meg:

 

 

 SAJTÓINFORMÁCIÓ

AZ AUTÓS SZAKMA A HAMISÍTÁS ELLEN

Az autókereskedelem és javítói szakma súlyos veszteségekkel, de túlélte történelme legnagyobb válságát, bizonyítva ezzel megújulási és alkalmazkodási képességét, kialakította – többek között a finanszírozókkal, és biztosítókkal – való együttműködési képességét, amely nélkülözhetetlen feltétele a megváltozott körülmények közötti fejlődés folytatódásának. Kialakult egy konfliktusokban született szolidaritás a gyári képviseletek és a márkakereskedők, szervizek között, felismerve a tényt, hogy egy hajóban evezünk és közös célunk az ügyfelek kiszolgálásának és ezzel elégedettségének egyre magasabb szintre emelése és a közúti közlekedés biztonságának növelése. Ez a kooperációs és megújulási képesség eredményezte, hogy az ágazat talpon maradt és fejlődni képes. 2017-ben már újra százezer fölé emelkedhet az új személyautó értékesítés volumene, miközben a többi szegmensben is látható fejlődés mutatkozik.

Ebbe a körbe illik szervesen a hamisitás elleni fellépés fokozása. Hamisítják a járműipari szoftvereket, a műszereket, az alkatrészeket. Ezzel kockára téve a gépjárművet használók és környezetük épségét, egészségét, a közúti közlekedés biztonságát némi látszólagos és pillanatnyi anyagi előnyért.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), ennek tagvállalatai és a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) úgy határoztak, hogy szorosabb és teljes körű együttműködéssel fogják a szellemi tulajdont védeni, harcolni a hamisítások és ezek elkövetői ellen. Minden szerviz számára nyitott a lehetőség a gyári technológiák legális beszerzésére. Szeretnénk, ha ezzel élnének, vagy tevékenységük illegális részét nem folytathatnák. A felfedezett törvénytelenségekkel kapcsolatos további intézkedésekbe egyre határozottabban és eredményesebben kapcsolódnak be az illetékes hatóságok, ami a hatóságok és a mi munkánkat is eredményesebbé teszi.

Meggyőződésünk, hogy az autózásban érintett valamennyi fél érdeke, és ezért közös célunk, hogy a Magyarországon a szellemi tulajdon sérelmére elkövetett jogsértések száma jelentős mértékben csökkenjen. Kérdéseik esetén a JAF és MGE készséggel rendelkezésre áll.

Budapest, 2016. november 8.

Erdélyi Péter ügyvezető elnök MGE

Marótiné Koczur Györgyi JAF elnök 

Fotó: freedigitalphotos.net