Híreink

„Feketéző” műhely

800 milliós fogás egy panelben

Újabb szervizek nagyító alatt

A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében

3/2023 Közgyűlés

Szemináriumot tartott a HENT a vámhatósági szabályok változásáról

Február 26-án a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal együttműködve szemináriumot szervezett „Változások a szellemitulajdon-jogok vámhatósági érvényesítésére vonatkozó szabályozás terén” címen,

ahol szép számmal képviseltették magukat a NAV szakemberei mellett a jogosulti oldal érdeklődői is.

A szemináriumot Bendzsel Miklósnak, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökének, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettesének köszöntője nyitotta meg. Kiemelte, milyen nagy jelentőséggel bírnak a szellemitulajdon-jogok terén bekövetkezett jogszabályi változások. Örömmel állapította meg, hogy a HENT megmozgatta a téma iránt érdeklődőket, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szeminárium hagyományt teremt, és mielőbb folytatása lesz a kezdeményezésnek.

A délelőtt háziasszonya Németh Mónika, a HENT titkára volt, aki hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja a HENT tevékenységét a hasonló rendezvények megszervezésében, egyúttal kérte a jelenlevőket, hogy támogassák a HENT munkáját javaslataikkal, milyen témában tartják szükségesnek további szemináriumok kezdeményezését.

Az előadók között szerepelt Vass László Ádám, az SZTNH munkatársa, aki az uniós jogalkotásról beszélt, Németh György alezredes a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, aki a hivatalukat érintő változásokról beszélt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól érkezett Teleki József ezredes is, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér NAV Repülőtéri Főigazgatóságának vezetője, a témával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal Máthé Attila őrnagy (NAV) az új vámfigyelési kérelmet és a COPIS adatbázist mutatta be.

Dr. Lendvai Zsófia, a HENT jogérvényesítési munkacsoportjának vezetője a vámfigyeléssel kapcsolatos jogosulti észrevételeket és a még válaszra váró kérdéseket tárta a közönség elé, amelyek egy részét dr. Németh György alezredes (NAV) tisztázta azonnali válaszában.

A szeminárium sikerrel zárult: a kérdések megválaszolását követően az érdeklődők még hosszas párbeszédbe bocsátkoztak a rendezvény előadóival.

Forrás: /Hamisítás Elleni Nemzeti Testület/

Fotó: sixninepixels