SKF II. Márkavédelmi Világkonferenciája

  • Nyomtatás

Az SKF Márkavédelmi Igazgatósága Kínában rendezte II. világkonferenciáját. Az SKF különböző szervezeteitől, összesen 16 országból 23 márkavédelemmel foglalkozó felelős vezető vett részt a 3 napos konferencián, amelyen megvitatták

a márkavédelem aktuális témáit, és megállapodtak a további kiemelt fontosságú teendőkben, melyek két fő területre koncentrálódnak: a felhasználói és viszonteladói közvélemény tudatosságának növelése, valamint helyi szinten jogérvényesítésben működő hatóságok támogatása.

Egy a számos hamis SKF csapágyakat árusító üzletből Shanghai-ban

A konferencia alatt a résztvevőknek alkalmuk volt két érdekes eseményen is közreműködni. Az egyik a shanghai-i csapágy bevásárló negyed felkeresése volt, a másik egy, a helyi rendőrség illetékes osztálya által szervezett, és magasrangú hatósági személyek részvételével megrendezett akció volt, melyen különböző razziák során elkobzott, jelentős mennyiségű hamis SKF csapágyat semmisítettek meg.

"Együtt a hatóságokkal a hamisítás ellen"

Mindkét esemény nagyban megerősítette a résztvevők elkötelezettségét, hogy saját országukban, illetve régiójukban a korábbinál is hatékonyabban folytassák mind felvilágosító tevékenységüket, mint pedig a helyi hatóságoknak nyújtott támogatásukat a jogérvényesítés területén.

Forrás és fotók: (SKF)

Kis fotó: Stoonn