Híreink

„Feketéző” műhely

800 milliós fogás egy panelben

Újabb szervizek nagyító alatt

A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében

3/2023 Közgyűlés

Egy asztalnál az ANK, az MGE és a JAF

A három szervezet felismerte, hogy a közös nagy ellenség a feketegazdaság. Szeptember elsején a közös együttműködés lehetőségeiről tartottak megbeszélést a felek.

A kerekasztal beszélgetés folyamán közeledtek az álláspontok, mind Knezsik István, az Autós Nagy Koalíció elnöke, mind Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök ügyvezető elnöke egyetértett abban, hogy a feketegazdaság egyik alappillére a gépjárműipari szoftverek, adatbázisok illegális terjedése. Egyet értettek abban is, hogy aktív közbelépés nélkül a legális piac szereplői nem élhetik túl a feketepiac terjedését.

Az eseményen jelen volt a Nemzeti Adó-és Vámhatóság Szellemi Tulajdonjog-védelmi Osztályának két képviselője is, hiszen a NAV számára is fontos a civil szféra támogatása, a munkájukhoz szükség van olyan vállalkozói, illetve civil nézőpontokra, amelyek segíthetik az egyes ügyek gyorsítását, hatékonyságát.

A megbeszélés során a felek megállapodtak abban, hogy további egyeztetéseket folytatnak a hosszú távú és sikeres együttműködés érdekében.