Híreink

„Feketéző” műhely

800 milliós fogás egy panelben

Újabb szervizek nagyító alatt

A magyar hatóságok is élen járnak az IP jogsértések megfékezésében

3/2023 Közgyűlés

Szerzői jogi- és hamisítási totó a VOLT-on

Szerzői jogi- és hamisítási totóval, VR-szemüveggel és csőgörénnyel várta a fesztiválozókat No KAMU! sátrával idén a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a soproni VOLT-on, ahol azt is megtudhatták az érdeklődők, hogyan lehet felismerni a különbséget eredeti és hamis termék között...

– mondta el a Rádió Orientnek Kállayné Csik Ildikó, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának fejlesztési és innovációtámogatási elnökhelyettese.

Idén immár harmadik alkalommal látogatott ki a soproni VOLT Fesztiválra a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. Mint azt az elnökhelyettes elmondta, céljuk, hogy tudatosítsák a társadalom – elsősorban a fiatalok – körében a hamis termékek használatának veszélyeit. „Erre a legjobb alkalom egy olyan helyszín, ahol ez a korosztály a saját maga társadalmilag legjellemzőbb közegében van jelen” – mutatott rá Kállayné Csik Ildikó.

A fesztiválon a fiatalok figyelmét játékos formákban hívtál fel a szerzői jog, a védjegy és a szabadalom ismeretére, valamint arra, hogy ezek hogyan jelennek meg mindenki mindennapi életében. „Hiszen a hamisítványok jelentős károkat okoznak nemcsak az egyéneknek, de nemzetgazdasági szinten a feltalálóknak, a védjegyek tulajdonosainak és a felhasználóknak is, ezáltal gyengítik a piacgazdaságot” – emelte ki az elnökhelyettes.

A fiatalok jellemzően nincsenek anyagilag jól eleresztve, ugyanakkor szeretnek divatosan öltözködni és márkás ruhákat, táskákat hordani. Éppen ezért körükben – mivel nyitottak az információra ‒ a tudatosság növelése a cél. Így az ő nyelvükön, színes és játékos programokkal csábították a fiatalokat a HENT No KAMU sátrába. Volt szerzői jogi- és hamisítási totó, VR szemüveg, amelyen keresztül logókat és védjegyeket kellett felismerniük, valamint megtudhatták azt is, mire jó a csőgörény – emelte ki példaként Kállayné Csik Ildikó.

A látogatottságról elmondta, naponta 300-500 fiatal vett részt a No KAMU sátor programjaiban. A szervezők az idei nyáron augusztus végén a Strand Fesztiválon is várják az érdeklődőket, ősszel pedig folytatják az osztályfőnöki órákat, amelynek ismeretterjesztő tananyagát a felsőoktatásra is szeretnék kiterjeszteni – zárta szavait az elnökhelyettes.

Forrás: http://orientpress.hu