Hamis felniket hirdettek az interneten

  • Nyomtatás

Hamis felniket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei pénzügyőrei egy autóalkatrész-forgalmazó üzletben.

Az elkövető a hamisítványok fogalmazásával, illetve azok internetes reklámozásával, becslés alapján mintegy négymillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak.

Az autóalkatrész-forgalmazó üzletben az ellenőrök először próbavásárlásként, személyesen megrendelték az egyik közösségi oldalon hirdetett, Vossen márkájú felnigarnitúrát 170 ezer forintért. Már a termék ára gyanús volt, hiszen a hivatalos forgalmazó által kínált garnitúra értéke meghaladja a 800 ezer forintot. Az áruért érkező pénzügyőrök ezért átvizsgálták az üzletet és a raktárt, ahol további Vossen felirattal ellátott felniket találtak. A termékek hivatalos magyarországi importőrének munkatársa megerősítette, hogy az üzletben található felnik másolatok, hamisítványok.

A NAV munkatársai a helyszínen talált kilenc garnitúra hamisítványt lefoglalták. A hamis felnik internetes hirdetésével, reklámozásával – melyhez az eredeti termékek fényképeivel éltek vissza – a szerzői jogok megsértése miatt 2,5 millió forint, míg a hamisítványok árusításával 1,4 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A pénzügyőrök szerzői jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

A hamis autóalkatrészek nemcsak a jogtulajdonosoknak okoznak kárt, hanem közlekedésbiztonsági kockázatot is jelenthetnek, mivel gyengébb minőségűek, mint az eredeti termékek.

Forrás:NAV