Középiskolai attitűdfelmérés

  • Nyomtatás

Sokkoló eredmények

A JAF kiemelt figyelmet szentel a prevenciós munkára. Ékes bizonyíték erre a "Felvilágosultabb tudásgyarapítást és szórakozást" címmel kiírt középiskolai felmérés.

A JAF tagjai sejtették, hogy a magyar társadalom szerzői jogokkal kapcsolatos ismeretei igencsak hiányosak. Marótiné Koczur Györgyi többször hangsúlyozta is, hogy „több generáció nőtt (és nő) fel anélkül, hogy egyáltalán találkoznának a szerzői jog fogalmával.” A tagok egyetértettek abban, hogy a konkrét lépések megtétele előtt meg kell bizonyosodni a valós számokról.

Elkészült hát egy kérdéssor, mely arra hivatott, hogy felmérje a szerzői jogi ismereteket a középiskolások körében. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával történt egyeztetések is meghozták gyümölcsüket és sikerült megállapodást kötni a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT). A HENT lektorálta a kérdéseket, és elvégezte az országos felmérést.

Az eredmények a pesszimista várakozásokhoz képest is sokkolóak voltak (a felmérés eredményeit itt találja).

Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek érdemes néhány percet rászánni a statisztikai eredményekre és levonni az általános következtetéseket.

A HENT a középiskolások attitűdfelmérésének eredményeinek birtokában tárgyalásokba kezdett az Oktatási Államtitkársággal. A terv az, hogy Nemzeti Alaptanterv részévé tegyék a szerzői jog oktatását.

Ezúton is köszönjük a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elkötelezett munkáját, segítőkészségét. Köszönjük Gyurkó Dorottya joghallgatónak a kérdéssor összeállítását és mindenkinek aki kitöltötte a kérdőívet.

Bízunk abban, hogy rövid időn belül a szerzői jog oktatása is a Nemzeti Alaptanterv része lesz.

 

 

A témában írt cikkünk részletes elemzéssel