Híreink

2500 pár hamis sportcipő a raktárban

Eredeti járműalkatrész = biztonság, jogtisztaság, adóbevétel

7 ok, amiért soha ne vásároljon hamis diagnosztikai eszközt

Hamis luxus

Hamis hab, valódi kár

150 milliós érték közérdekű célra

Az idén eddig nagyjából 150 millió forint értékű, jogerősen elkobzott portékát kínáltak fel a hatóságok, bíróságok közérdekű célra - írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatására hivatkozva hétfői számában a Magyar Idők.

 A tárca közlése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 110 millió forint értékben kínált fel használható termékeket, a felajánlások sorsáról határozó Karitatív Tanács ebből 75 millió forintnyit vett át.

A NAV-tól ruhaneműk és cipők mellett raklapok kerültek a karitatív szervezetekhez, a feldarabolásra került faanyagot tüzelőként használhatják el a rászorulók. Ezek mellett harmincmillió forintos felajánlást tettek az elkobzás lehetőségével élő más hatóságok és az igazságszolgáltatás, amiből húszmilliónyit fogadott el a tanács.

A tárca tájékoztatása szerint évről évre az ország több ezer rászorulóját segíthetik a jogerősen elkobzott termékek. A lap emlékeztetett rá: a hamis, vagy más okból lefoglalt, jogsértő termékek - ruhaneműk, cipők, háztartási eszközök - csak akkor kerülhetnek a rászorulókhoz, ha a jogellenesen elhelyezett márkajelzéseket eltávolítják róluk.

Forrás: MTI

Fotó: digitalart