Híreink

Menekülni akart a nyíregyházi konténerpakoló

Hamis áruk arzenálja a reptéren

Hamisítványok nyomában – borsodi akciók

Valami „bűzlött” a parfümök körül

Lepattant luxus az M7-esen

Árulkodó flakonok

Útját állták a hamis mosószerfuvarnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Komárom-Esztergom vármegyében.

Épp Ausztria felé tartott az osztrák rendszámú furgon, amikor a járőrök az M1-es autópályáról kikísértek a Concó pihenőhelyre, hogy ellenőrizzék. A török sofőr azt mondta, hogy különböző háztartási termékeket visz, amiket az ausztriai üzletében akar eladni. A pénzügyőrök a plafonig megrakott rakteret átvizsgálták, és közel 3 000 liter, Ariel feliratú mosógélt találtak. A flakonokat a jogtulajdonos képviselője is megnézte, és megállapította, hogy mindegyik hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. A 39 éves sofőr hozzátette, hogy az árut Budapesten vásárolta egy távol-keleti férfitől, de számlát és szállítólevelet nem kapott tőle.

A pénzügyőrök az összesen 575 flakon hamis terméket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak. Az elkövetők több mint hárommillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak.

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi, vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

Forrás: NAV